Ha anya vagy, minden bizonnyal te is kaptál már a gyermeknevelés témáját érintő kritikát, legyen szó alatatásról, etetésről, fegyelmezésről. Elég általános jelenség ugyanis, hogy az anyákat (vagy ők egymást) kritikával illetik, megszégyenítik gyereknevelési döntései miatt.
Mom-shaming, az általános jelenség
Egy másik 2017-es amerikai felmérés szerint (Rogriguez) az anyák 80%-ának volt már része mom-shamingben. Egy másik, michigani felmérés , amely kifejezetten 0-5 éves gyerekek anyukáit kérdezték, azt találta, hogy az édesanyák nagy részét (61%) saját családjuk kritizálta gyereknevelési döntéseik miatt (2017, Mott Children's Hospital). 36%-ukat férjük, élettársuk, 37%-ukat pedig saját szülei, tehát a gyerek nagyszülei kritizálták.
Nos, ha veled is hasonló történt vagy történik rendszeresen, tudnod kell, hogy ezeknek a kritikáknak a nagy része nem szándékosan bántó jellegű. Sokszor a tudatlanság, az anya döntései mögötti tudás, szándék meg nem értése, az empátia hiánya okozza a mom-shaminget. Akár családon belül, akár a közösségi médiában, akár nyilvánosan.
A leggyakoribb támadási pontok
A michigani kutatás azt is felmérte, melyek azok a témakörök, amelyek miatt az anyákat a leggyakrabban megszégyenítik. A lista első 4 helyén – talán nem lesz olyan meglepő – a következők álltak:
fegyelmezés,
etetés, diéta, táplálkozás,
altatás, alvás
szoptatás vs. tápszer.
A kutatás azért jó hírt is hozott magával! A megkérdezett anyukák 67%-a azt vallotta, hogy az őket ért mom-shaming után nem elbizonytalanodtak, hanem még jobban megerősödtek gyereknevelési elveikben. És 56%-uk azt is elmondta, hogy abbahagyták más édesanyák gyalázását, miután ők magukat is megtapasztalták, milyen érzés, ha kritikát kapnak.
Kontextus nélküliség
Nagyon sokszor az emberben egy röpke pillanat alatt alakul ki. Meglátsz egy anyukát, aki kiabál a gyerekével. Azon nyomban elítéled, milyen rossz anya, nem szabad így beszélni a gyerekkel. De azt nem tudod, hogy ez az anyuka milyen cipőben jár.
Nem látjuk a kontextust. Nem lehet-e, hogy nem aludt már napok óta? Nem lehet-e, hogy házassági gondokkal küzd, vagy egyedül nevel 3 gyereket? Vagy, hogy elkésik-e munkából, mert a gyerek már az 5. hisztijét nyomja le, és még csak reggel 8 óra van?
Sosem tudhatjuk, milyen cipőben jár a másik. És épp ezért, nem is érdemes ítélkezni felette. Főleg nem hangosan kimondva.
A mom-shaming rövid története
Az anyák megszégyenítése nem egy újkeletű dolog. A nők reprodukciója körüli társadalmi üzenetek a 19. század óta nem sokat változtak (2019, Johnson & Quinlan). Akkoriban az ideális anya fehér volt, cisznemű, közép- vagy felsőosztálybeli, tanult és munkaképes (fizikailag erős) – mindenki más pedig rosszul csinálta.
A mom-shaming pedig a 20. század közepén kezdett szárnyalni, hála a sok gyereknvelési tanácsadó könyveknek. Ennek köszönhetően, a 2. világháború környékén a szülők elkezdtek tudatosabban nevelni, és ezzel együtt kritikusabbak is lettek a különböző gyereknevelési stílusokkal és módokkal szemben. (2020, Dr A.C. Wright)
Manapság pedig sokkal tágabb teret kap a mom-shaming és egymás kritizálása. Az online felületek túlságosan ideális táptalaja ezeknek a jelenségeknek. Hogyhogy? A nyilvános gyereknevelés miatt. Nyilvános gyereknevelésnek számít, ha nyílt terepen vagytok a gyerekkel és pl. fegyelmezed, vagy leírod egy problémádat egy Facebook-csoportban, és tanácsot kérsz (vagy akár, ha nem is kérsz) más anyáktól.
Ráadásul sokan arra használják ezeket a felületeket (ha nem is tudatosan), hogy megszabaduljanak a saját feszültségüktől.
A játszóterezés, az iskola utáni programok mind-mind nagyobb teret adnak ezeknek a mom-shamingnek, hiszen az emberek szemtanúi a gyereknevelési technikáidnak. Persze nem mondom, hogy mostantól rejtőzködj, nem kell, és nem is lehet. Mindössze nem árt egy lelki pajzsot felhúzni magad köré, ha ezek a kritikák túlságosan is érzékenyen érintenke.
A mom-shaming hatása és kezelése
A mom-shaming alááshatja nem csak a szülő önbizalmát, de magát a gyereknevelést is. Ha a szülő veszít önbizalmából, elhiszi, hogy nem elég jó vagy egyáltalán nem csinálja jól, az bizony kihat arra is, hogyan neveli a gyerekét. És nem pozitív módon.
A legjobb, amit tehetsz a saját lelki békéd és szülői önbizalmad megőrzése érdekében, elengeded, kizárod a rosszindulatú, sértő kritikákat.
Egy tudatos lépés kehet, hogy elcsendesíted a környezetedet. Például, sok édesanya jelezte, hogy inkább kilépett azokból a Facebook-csoportokból, amelyekben gyakori volt a mom-shaming jelenség és a szurkálódás, és azóta sokkal nyugodtabbak is. Kerüld a csipkelődő anyukák társaságát a játszótéren, nem kötelező beszélgetni velük.
Ha lecsendesednek körülötted a dolgok, könnyebb lesz hallgatni saját anyai ösztöneidre is.
És a fentebb említett lelki pajzs. Másnéven: önismeret, önreflexió, önbizalom. Ha nem megy egyedül, akkor segítséggel. Nem szégyen segítséget kérni, én magam például azt vallom, hogy minden egyes embernek alanyi jogon kellene, hogy járjon a pszichológus, hogy rendben legyen az ember mentális egészsége. Nagy hiánycikk ugyanis.
Mit tehetsz még?
Tudd, hogy senki sem tökéletes. Nincs, aki tökéletesen csinálja a szülőséget, sőt, igazából semmit sem lehet tökéletesen csinálni. Barátkozz az elég jó anya fogalmával. Tökéletes szülő nem létezik. A gyerekednek pedig már úgyis tökéletes vagy.
Ha hibáztál, igyekezz megbocsátani magadnak. Ne büntesd magad, ha nem sikerül minden nap a maximumot nyújtani.
Ha rossz napod van, két dolgot mondhatsz magadnak:
„Nem vagyok elég jó szülő” – ha ezt mondod, azzal növeled a szorongásodat, lelki terhet pakolsz magadra.
„A mai egy rossz nap volt, holnap jobb lesz. Most épp nehéz időszakot élünk. Hibáztam, holnap már jobb leszek” – ha vannak napok, amikor csak annyira futja az erődből, hogy kielégíted a gyerekei alapvető szükségeletei (érzelmi és fizikai), akkor az már elég jó anyává tesz téged.
És még egy utolsó: ne hasonlítsd magatokat másokhoz. Minden család egyedi, minden anya és minden gyerek egyedi. Nincs két egyforma élethelyzet sem. Amit meg az közösségi médiában, az online világban látsz vagy hallasz, az nem a valóság.
A közösségi médiában, úgy tűnhet, mindenki boldogabb, szebb, és jobban csinálják, mint te. De ez nem a valóság, mert nem látod a kontextust. Csak azt, amit láttatni akarnak. És még egy okos gondolat, amit a Johnson & Quinlan kutatópárostól idézek:
„A közösségi média mindig kéznél van, és tele van magabiztos emberekkel, de ez nem jelenti azt, hogy amit mondanak, tanácsolnak, neked abban a pillanatban épp arra van szükséged, vagy hogy értenek is hozzá.”
Comentarios